Görögország a földközi-tengeri éghajlati övezetbe tartozik, melyre a csaknem teljesen csapadékmentes nyár és a heves téli esőzések jellemzők. Az átlagosan legnagyobb csapadékmennyiség, és ezért a téli hónapokat is befolyásoló nedves, meleg klíma, Korfura és általában az ország nyugati részére jellemző. A Jón-szigeteken november közepe/vége és március között igen gyakoriak az esők. Görögországban, a legszebb évszaknak számító tavasz március végétől május közepéig tart, utána kezdődik a hosszú, száraz nyár. Ősz tulajdonképpen nincs is, a nyár októberben egyenesen télbe fordul. Az esőzések többnyire rendkívül hevesek, de csak rövid ideig tartanak, így a nap majd mindig újra előbújik. Éppen ennek az éghajlatnak köszönhetően kapta Korfu a „Smaragdzöld sziget” nevet, hiszen dús növényzet borítja az egész szigetet, amely az összes görög sziget közül, talán az egyik legzöldebb.

 Korfu növényzetének döntő többségét (kb. 75%)  az olajfák alkotják, melyek a sziget minden részén hatalmas erdőkben nőnek. Egyedül a Pantokrátor hegy magasabban fekvő részein nem található belőlük. Szép számban található még a különböző tuja és örökzöld félékből is, melyek közül külön figyelmet érdemelnek a Ciprus fák.

Természetesen megtalálhatóak a különböző termesztett növények is, gyümölcsösök, szőlőskertek és zöldséges vetemények is. Ezek általában a Pantokrátor hegy termékeny talajjal borított lejtőin, illetve a szintén hasonló tulajdonságokkal rendelkező Ropa völgyben helyezkednek el. Korfun a dísznövényekből sincs hiány, szinte alig lehet olyan házat találni a szigeten, melynek kertjében legalább egy pálmafa ne lenne, de általában rengeteg van belőük mindenhol. Főleg májusban a sziget gyönyörű színpompába borul, és megannyi különleges virág bontja szirmait a szivárvány minden színében. Igazi szívmelengető látvány fogadja ilyenkor az idelátogatókat.

 Korfu növényzete szinte trópusi. A többi sziget is – Ithaki kivételével – a flóra gazdag sokszínűségét vonultatja fel: kaktuszok, oleanderek, jázminok, olajfák, ciprusok. Általában Görögország egész nyugati partja – a területre hulló csapadékmennyiség következtében – sokkal erdősebb, mint a keleti. Állatvilága nem túl változatos: vad- és költöző madarak, vadkecske, mezei és üregi nyúl valamint – Korfun – néhány kígyófajta, köztük egy mérges kígyó is, a homoki vipera.

Megijedni azonban felesleges, nagyon ritka és emberfélő állat, amely az eldugott és háborítatlan helyeken él.

 A csodálatos domborzatú korfui táj olaj-, citrus- és szőlő ültetvényekben, veteményes kertekben és üdezöld mezőkben gazdag. Az északi hegyek szikláit tavaszi virágok díszítik. Imitt-amott tavak, homokbuckák, fenyő- és árnyas lombos erdők, sárgadinnyét, babot és kukoricát termő tarka mezőföldek váltogatják egymást. Korfun a táj nem egyhangú, mert a zöld szín összes árnyalata előfordul. Ezzel szemben Korfu középső részén, ahol a legtöbb olajfa található, a tájat teljes színskálát átölelő színpompa egészíti ki. Északon a tenger a part puha kőzeteit őrli aprószemcsés homokká.

A sziget belsején megművelt völgyeket találunk, míg az északi részen felségesen emelkedik ki a Pantokrator-hegy, melynek szomszédságában sziklás területek zárnak körbe kisebb szántóföldeket. A megművelt területeket parányi szurdok és patakmeder szabdal ketté, hogy megtalálja útját a festői szépségű déli partokhoz. Dél felé haladva oliva ültetvényekkel teli dombok tárulnak elénk. A látóhatár szélén egybeolvadnak a tenger mosta alacsony és széles partszakaszok.

Itt található a Korisszióni-tó, melynek környékét védett nemzeti parkká nyilvánították. A homokbuckás területeken cédrusfa- és fűzfa ültetvényeket, valamint a homokos talajt jól tűrő növényfajtákat telepítettek a környéken élő madárfajták örömére.